Az jó, ha egy civil egyesület úgy dönt, energiáit a gyermekek nevelésére fordítja. Valahai pedagógusként, oktatási szakemberként és gyakorló apaként is végtelen megbecsüléssel gondolok arra, aki ide csoportosítja szellemi és anyagi erőforrásait.
Még jobb, ha jól csinálja. Okosan, szép szóval, a „játszani is engedd” szellemében, szeretettel. Sok iskola van, és bár nem olyan sok gyermek, mint szeretnénk, akad szép számmal. Hogy melyik iskolát hányan választják, azt – ideális esetben – eldönti a verseny. A verseny persze sosem ideális, van, ahol közeltávol egy iskola akad, legyen bármilyen is, a szülő csak oda tudja beíratni a gyermekét. A verseny feltételei azonban ideális esetben semlegesek.
Nálunk nem azok: ha egy iskolát nem valamilyen szemlélet köré szerveződött szakmai műhely vagy az állam vagy az önkormányzat tart fenn, hanem az egyház, akkor többlettámogatást kap mindnyájunk adójából. Holott a francia forradalom óta körülbelül tudható, hogy az állam és az egyház(ak) szétválasztása helyénvaló. Ha így van, miért érdemelne megkülönböztetett költségvetési törődést az egyházi fenntartású iskola mással szemben?
Az ősbűnt a Horn-kormány követte el. A rendszerváltás után jogosan karanténba zárt szocialisták, ahogy a kormányrúdig szabadultak onnét, rosszul kiélt lelkiismeret-furdalásukban aránytalan és igazságtalan szerződést kötöttek a mindig éhes Vatikánnal. Innen datálódik az egyházi iskolák extra finanszírozása.
A Republikon Alapítvány kuratóriumi elnökének írása a Népszabadságban - folytatás >>>>>>>