Hoffman Rózsa levélben tesztelte a közoktatási intézményeket, a Corvinus fölött megjelent Damoklész kardja, de az általános felháborodás után az államtitkár visszakozni látszik. Thomass Mannt viszont annak homoszexualitása ellenére is kánonban tartja Réthelyi miniszter.
A múlt héten szétküldött kérdőívekre 3213 iskolából 1967 válasz érkezett. 85,8 százalék támogatja, hogy az iskolák fenntartásában az állam nagyobb szerepet vállaljon; a pedagógusbérek közvetlen állami finanszírozása 68,3 százalékos, a kötelező óraszám átalakítása 51,8 százalékos támogatást kapott. A koncepció május végén kerülhet a kormány elé, a kodifikált változatot júniusban tárgyalhatja a parlament. Hoffmann Rózsa „mélységesen meglepődött” azon a reakción, hogy bárki megkérdőjelezi a kormánynak, az államnak, a miniszternek, az államtitkárnak azt a lehetőségét, hogy az iskolákhoz forduljon sorsdöntő kérdésekben.
A részletes szakpolitikai figyelő letöltése
Hiányolták az érdekegyeztetést és problémásnak találták a kötelező óraszámok tervezett növekedését a szakszervezeti vezetők a Közoktatás-Politikai Tanács ülésén. A Fidesz hétfői frakcióülésén is több polgármester nehezményezte, hogy Hoffmann Rózsa államtitkár őket megkerülve „levelez” a fenntartásuk alatt álló iskolák vezetőivel. „Azért szabta szűkre az oktatási államtitkárság a pedagógusokat érintő ötpontos kérdőívre szánt válaszadási időt, hogy az iskolaigazgatók ne tudjanak tájékozódni és ne befolyásolja őket a média, a szakszervezetek vagy a tantestület” – nyilatkozta a közoktatásért felelős helyettes államtitkár, Gloviczki Zoltán.
A jelenlegi 29 állami egyetem és főiskola helyett csak tizenhatot működtetne tovább a kormány egy, az átdolgozott felsőoktatási koncepcióhoz készült dokumentum szerint. Az oktatási államtitkár egyeztetésre hívta annak a 12 egyetemnek a rektorát, amelyek e koncepció szerint megmaradnának. Nem volt a meghívottak között a közgazdászképzésben legtekintélyesebbnek számító budapesti Corvinus Egyetem. A megmaradó intézmények listáján nem szereplők karainak egy része beolvadna a megmaradók valamelyikébe. A Corvinus karait például az ELTE, a Szent István Egyetem és a Műegyetem venné át. Hoffmann Rózsa szerint „bármilyen átszervezésre kerül sor - még az sem biztos, hogy ez tényleg megtörténik -, az nem jelenti azt, hogy az intézményeknek, amelyek önállóságukban megszűnnek, be kell zárniuk. Magánintézményként tovább működhetnek.” A Corvinus a magánfinanszírozásból történő fennmaradásra nem lát esélyt.
Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár tagadta azokat a híreket, miszerint egyetemek bezárására készülnének. Szerinte a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) bezárásáról a hírek azért röppenhettek fel, mert első körben a kutatóegyetemek vezetőit hívták meg a tárgyalásokra, és ebbe a körbe nem tartozik bele ez az egyetem. A most kidolgozás alatt álló felsőoktatási törvényben benne van az a lehetőség is, hogy a felsőoktatási struktúra nem változik.
Szita Károly, Kaposvár fideszes polgármestere reméli, hogy egy nem végleges változat került a rektorok elé, mert az szerinte ebben a formájában sok kárt okozna. Győr polgármestere szerint aggodalomra adnak okot azok az elképzelések, amelyek értelmében a győri Széchenyi István Egyetem elvesztené önállóságát. Egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az egyetemek bezárását érintő kiszivárgott koncepcióval kapcsolatban.
Értelmetlennek tartja az egyetemek és főiskolák jövőjéről szóló találgatásokat a kormány végleges döntése előtt - reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.
Hiller István volt oktatási miniszter szerint ilyen színvonaltalan és átgondolatlan javaslat az elmúlt húsz évben nem született. Az MSZP közleményt is kiadott az oktatáspolitikát bírálva: „Felszólítjuk a kormányt, hogy haladéktalanul vonják vissza a tankötelezettség 16 évre csökkentésének tervét, vonják vissza az egyetemi szféra elsorvasztásának tervét és álljanak elő érdemi közoktatási és felsőoktatási koncepcióval, ami megalapozza, és nem felszámolja hazánk jövőjét, a holnap munkaerőpiacát!”
Hoffmann Rózsa a közoktatás átalakításában elért sikerekről is beszámolt a héten: az iskoláztatáshoz kötött családi pótlék bevezetésének köszönhetően drasztikusan csökkent az igazolatlan hiányzások száma az intézményekben. Nagy Anna kormányszóvivő szerint a kormány akkori döntéséhez az vezetett, hogy egyes szülők minden következmény és felelősség nélkül engedték gyermekeiket iskolát kerülni.
A jövőben nem tartozna a közbeszerzési szabályok hatálya alá a közoktatási intézmény fenntartói jogának más fenntartónak történő átadása kereszténydemokrata és fideszes képviselők javaslata értelmében., ezzel is megkönnyítve az egyházaknak történő iskola-átadást.
Réthelyi Miklós legutóbbi rádióinterjújában elárulta: a tárcaközi vitákban főleg az utóbbi időben a Nemzetgazdasági Minisztérium szempontjai élveztek prioritást, elsősorban az oktatási kérdésekben. Rendet kell tenni a kissé elszabadult rendszerekben (mint például az oktatásban vagy az egészségügyben) - hangoztatta a miniszter.
A jobbikos Németh Zsolt írásbeli kérdésében azt firtatta, tesz-e konkrét lépéseket a kormány azért, hogy „a magyarellenes, gyűlölködő írók ne szerepelhessenek többet az érettségi tételek soraiban”. Réthelyi Miklós válaszában kijelentette: „benne marad a kánonban Németh László szovjetunióbeli úti beszámolója ellenére, Bartók 19-es szerepvállalása ellenére, Thomas Mann homoszexualitása ellenére, József Attila kommunista párttagsága ellenére, s folytathatnánk a sort”.


