Összevonások, ingatlanok eladása, elégedetlen orvosok, rezidensek – sok a konfliktus az egészségügyben, miközben az államtitkár szerint népegészségügyi katasztrófahelyzet sújtja Magyarországot.
Az egészségügyi kormányzat kibővítette a Semmelweis-tervet. Az országot kilenc ellátási területre osztanák, és 1-1,1 millió lakos fog egy egységet alkotni. A súlyponti kórházi rendszert megszüntetik, az új hierarchia kialakítása a budapesti székhelyű Állami Egészségszervezési Központ feladata lesz. A hierarchia csúcsán a nagytérségi kórházak állnának, amelyek lényegében megfelelnek a mostani súlyponti kórházaknak. Az anyag szerint lesznek kistérségi, városi, és megyei szintű kórházak is, ám hogy melyik milyen feladatot lát el, az nem derül ki pontosan az anyagból. Három új sürgősségi centrumot alakítanának ki Budapesten, és viszonylag hosszú részben ecsetelik az egyházi kórházakra vonatkozó elképzeléseket. A bevételek növelése a hamburgeradó és egyes épületek, ingatlanok értékesítése által lesz lehetséges a tervek szerint. Az orvosi kamara nem tartja elfogadhatónak sem a térségi ellátásszervezés szándékát, sem pedig az arra szánt jelentős összeget, aminek ezer fontos helye volna a rendszerben.
A részletes szakpolitikai figyelő letöltése
A gyógyszertámogatásban bevezetnék azt az új gyakorlatot, amely szerint egyes nagyértékű gyógyszerek támogatását a terápia hatékonyságához kötnék. "A szakmai alapokon nyugvó és a beteg pénztárcáját kímélő gyógyszerválasztás elősegítése a cél" - fogalmazott Szócska Miklós. A jövőben minden szakmai rendezvényt előre be kell majd jelenteni, szakmai indokoltságát pedig a GYEMSZI és az Országos Gyógyszerészeti Intézet ellenőrzi majd. Nagy Anna kormányszóvivő bejelentette, hogy a rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata az év második felében megkezdődik és az 220 ezer embert érinthet. Ezeknek az embereknek körülbelül a fele térhet majd vissza dolgozni. Török Zsolt szocialista szóvivő úgy fogalmazott, hogy a kormány most 220 ezer rokkantnyugdíjast akar vegzálni, az érintettek felét pedig a nem létező munkahelyekre visszalökdösni. Sneider Tamás (Jobbik) szerint a kormány hatszázezer ember nyugdíját akarja elvenni. A rokkantnyugdíjasok magas számát annak is betudta, hogy a magyarországi egészségügyi mutatók Európai összevetésben sereghajtók.
Újabb fontos ígéretéből hátrált ki a "Megszorítások Kormánya": bevallották, hogy nem fogják a gyógyszerkasszán megspórolt pénzt az egészségügybe visszaforgatni. Tehát nemhogy nem nőne az egészségügy részesedése a közkiadásokból, de még tovább csökken. Az egészségügyben teljes összeomlás fenyeget, csak Orbán Viktor fogorvosa jár jól - írja közleményében az LMP.
Az OEP főigazgatója hangsúlyozta: az Egészségbiztosítási Alap gyógyszerkasszájában az első negyedévben 11 százalékkal túllépték az előirányzott összeget. Ennek a kiigazításához mielőbbi lépések szükségesek, hogy egyértelmű és szabályozott rendben működjön a költségvetés. Ezért az OEP reméli, hogy a kormány által már elfogadott gyógyszerkasszát érintő módosítások július elsejével hatályba léphetnek
Az MSZP felszólította Tarlós István főpolgármestert, hogy valljon színt, tudott-e a kormánynak a főváros egészségügyi intézményeit illető terveiről. Havas Szófia, a főváros egészségügyi bizottságának szocialista alelnöke arról számolt be: tudomása szerint a fővárosi ingatlaneladásokból származó bevétel veszteséges ellátókhoz jutna, például az Állami Egészségügyi Központhoz, a Semmelweis Egyetemhez, valamint a Rókus Kórház négymilliárd forintos jelzálogát is ebből finanszíroznák. Kifejtette: nemcsak elherdálnák a fővárosi vagyont, hanem a kapcsolódó Országos Egészségbiztosítási Pénztár-finanszírozást is nem fővárosi fenntartású intézmények működtetésére szánnák. A Fidesz-KDNP szerint a szocialista pártnak 20 éve volt megvalósítani saját egészségügyi programját, hiszen 2010 szeptemberéig többségük volt a Fővárosi Közgyűlésben.


