Országgyűlés előtt az első nagy egészségügyi átalakításról (illetve megszorításról) szóló törvénycsomag, ügyvédi letétbe helyezett időzített felmondásokkal tiltakoznak az orvosok, ismét nő a kórházak adóssága.
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek az egyes egészségügyi törvények módosításairól szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztés alapján a táppénzen lévők akár soron kívüli ellátásban részesülhetnek, szigorodnak a gyógyszergyártókra és -forgalmazókra vonatkozó szabályok. A javaslat kimondja a passzív táppénzt eltörlését és a gyógyszertámogatás csökkentését.
Egy veszprémi ügyvédi irodában gyűjtik a magyar orvosok felmondásait, amennyiben az év végéig nem rendezi a kormányzat a béreket, ezek január elsején "aktiválódnak", március elsejére több ezer doktor tűnhet az országból el - jelentette be Papp Magor, a Rezidens Szövetség elnöke. Az akcióhoz csatlakoztak szakorvosok is. Naponta három orvos távozik külföldre - mondta Papp -, 2013-ra négyezer orvos tűnik az ellátórendszerből el.
A részletes szakpolitikai figyelő letöltése
A célokban egyetértünk, a módszerben kételkedünk - mondta a Stratégiai Szövetség a Magyar Kórházakért Egyesület elnöke. Csiba Gábor szerint érthető a fiatalos hév és lendület, de nem tudnak támogatni olyan módszert, amely tömeges felmondással kényszerítené ki a béremelést, és lehetetlenné tenné a betegellátást. Ha csak a rezidensek bérét emelnék, az olyan feszültséget keltene az intézményekben, ami még a jelenleginél is rosszabb helyzetet idézne elő - ezt már Rácz Jenő mondta. Lépcsőzetes megoldás, és egy 5-10 éves időintervallum kitűzése lenne a célszerű a fizetések rendezésér - hangsúlyozta az elnök. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István szerint viszont az utolsó csepp a pohárban a Semmelweis-koncepció volt, amely végképp elkeserítette az egészségügyben dolgozókat, akik azt látják, hogy a tervben még ígéret szintjén sem gondol senki a megélhetésükre és az itthon tartásukra. A Magyar Orvosok Szövetsége (MOSZ) arra kéri tagjait, hogy ne vállaljanak önkéntes túlmunkát, illetve fontolják meg a rezidensszövetség akciójában való részvételt.
Garai István Levente (MSZP) szerint azért mennek külföldre a frissdiplomás orvosok, mert jelenleg is omladozó falak, hosszú várólisták és megalázóan alacsony fizetések jellemzik az egészségügyet. Halász János államtitkár válaszában leszögezte: az előző kormányok politikájának hatására 2010-re az ellátórendszer a fenntarthatóság szélére sodródott, de az Orbán-kormány 2010 decemberében 31 milliárd forinttal konszolidálta a rendszert. Szócska Miklós azt állítja, a rezidensek ultimátuma az itthon maradó orvosokat érinti majd hátrányosan.
Egyébként "Szemmelversz-tervnek" csúfolják az orvosok a kormány új egészségügyi tervét, sokak szerint épp az a fontos, ami nem került bele. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a kórházi adósságállomány - amely 2010 végén 33 milliárd volt - ez év végére meg fogja haladni a 60 milliárd forintot. Ez pedig „trükközésre” kényszerít: egy nyilvánosságra került belső levélben a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház stratégiai igazgatója azt kérte az osztályvezető főorvosoktól, hogy a február 26-27-28-án elbocsátott – és az ellátás után táppénzt nem igénylő – betegeknél módosítsák a távozás dátumát március 1-jére. A lépéssel az volt a cél, hogy ezek a márciusi OEP-jelentésbe kerüljenek, a kórház ugyanis februárban túllépte a kifizethető teljesítmények számát, ezért ezen ellátások után másként nem kapnának pénzt. Réthelyi Miklós szerint a Semmelweis-terv célja elsősorban a lakosság egészségügyi állapotának javítása.
Elfogadhatatlan, hogy az iskolabezárások után egy minden korábbinál nagyobb kórházbezárási hullám indulhat a fővárosban - mondta Horváth Csaba, a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciójának vezetője. A szocialista politikus szerint bezárás fenyegeti a fővárosi kórházak mintegy háromnegyedét.


