Növekvő elégedetlenség a tanárok körében, tüntetések és őszre várható pedagógussztrájk – Hoffmann és Pokorni vitája nem csillapodik, közben pedig elfelejtették kihirdetni a következő tanév rendjét.
A szeptemberi iskolakezdésre országos sztrájkot is kilátásba helyezett az egyik szakszervezeti vezető a kormány oktatási és szakképzési reformprogramja elleni demonstráción. Az ország legkülönbözőbb pontjairól érkezett pedagógusok, szakszervezeti tagok a képviselői irodaház melletti Olimpiai parktól indulva a Széchenyi rakparton át, a Kossuth tér érintésével vonultak a minisztérium épülete elé. A megmozdulást többek között azért szervezték, mert a miniszterelnök nem jelölt ki egy, a kormányát képviselő személyt, akivel az oktatáspolitikai változtatásokról egyeztethettek volna. A tüntetők meggyőződése, hogy az oktatási intézmények államosítása nagyarányú intézménybezárással, illetve 30-40 ezer pedagógus elbocsátásával járna. A szakszervezetek nevében Muity Mária, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének titkára egy, a kormánynak címzett petíciót adott át az oktatási államtitkárság egyik munkatársának. A KDNP parlamenti frakciója elítélte a vasárnapi pedagógustüntetést, szerintük az nem szolgálja a pedagógustársadalom érdekeit, s hátterében nem szakmai, hanem politikai érdekek állnak. Az MSZP szerint a kormány az elmúlt egy évben teljesen elfelejtette a pedagógusokat, akik a jövőben elbocsátásokra és bércsökkenésre számíthatnak.
A részletes szakpolitikai figyelő letöltése
Az oktatási államtitkárság állítja: a törvényben előírt kötelezettségén felül jóval több egyeztető és informális megbeszélést folytatott a pedagógusok szakmai és érdekvédelmi szervezeteivel. Azt is hangsúlyozták: a szakszervezetek által megjelölt kérdésekről mindaddig nem lehet érdemben egyeztetni, ameddig a törvény koncepciójáról nem dönt a kormány. A köz- és a felsőoktatási törvényeket megalapozó koncepciók kidolgozása az utolsó stádiumban van, mindkét törvény még ebben a parlamenti ciklusban parlament elé kerülhet.
A kormány az oktatási rendszer átszervezéséről a szociális konzultáció eredményének megismerése után dönt - közölte Szijjártó Péter.
Nem kell vizsgálódnia Pokorni Zoltán ellen a párt etikai bizottságának, mert Hoffmann Rózsa visszavonta bejelentését. Az államtitkár a nyilvánosság kizárásával kívánja tisztázni, helyes vagy helytelen, ha az Országgyűlés szakbizottságának kormánypárti elnöke folyamatosan a médiában bírálja a kormány és az államtitkárság intézkedéseit, tervezeteit. Nem ért egyet Pokorni Zoltán kilenc évfolyamos általános iskolára vonatkozó ötletével és a tandíj bevezetésére tett javaslatával sem – a diplomások külföldre vándorlásának kérdését inkább rendeletben szabályozná az államtitkár. Pokorni szerint az államtitkárság félreértette a javaslatot, nincs szó tandíjról. A fideszes politikus szerint egyébként pedig „le kell ülni a pedagógusokkal, és egy becsületes megállapodást kell kötni”.
Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa az iskolák szaporodó egyházi átvétele kapcsán tájékoztatott: nem ellenzi az átadásokat, de körültekintően szeretné megvizsgálni ezeket az eljárásokat. Mindössze öt-hat olyan ügy van, ahol a település az egyetlen iskoláját adta volna át.
Magyar Bálint friss interjújában a felsőoktatási létszámcsökkentési tervekre is reagált. A volt tárcavezető rámutatott: ha a jelenlegi 54 ezres államilag finanszírozott létszámból levesszük a felsőfokú szakképzésre felvehető 10-12 ezer hallgatót, illetve azokat a férőhelyeket, amelyeket nem tudnak feltölteni, akkor már a jelenlegi valós keretszám is jóval alacsonyabb az 54 ezernél.
Mindeközben az államtitkárság „elfelejtette” kihirdetni a következő tanév rendjét. Az elmúlt húszéves gyakorlat alapján ezt május közepéig kellett volna megtenni.


