Tovább tolódik az oktatási reformtörvények elfogadása, egyre több iskolát vesznek át az egyházak – újabb forró hét az oktatáspolitikában.
Már Hoffmann Rózsa sem bízik abban, hogy a parlament a nyáron elfogadja a két oktatási törvényt, de biztos abban, hogy erre még az idén sor kerül. Ugyanakkor tudja, hogy például a közoktatási törvényt például nem lehet megalkotni és elfogadtatni a készülő új önkormányzati törvény ismerete nélkül.
A felsőoktatás átalakítása kapcsán az a célja, hogy „jussanak be kevesebben, de sokkal jobb felkészültséggel, és ők szerezzenek is diplomát!” Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke: A HÖOK nem tudja elfogadni azt az ok-okozati összefüggést, amely a felsőoktatás minőségének romlásáért, illetve a javulás elmaradásáért szinte egyedüliként a hallgatókat teszi felelőssé. Hoffmann Rózsa a tiltakozó szakszervezeteknek is üzent: „Talán saját híveik egyre szűkülő tábora elfogadja a csúsztatásaikat, de a közvélemény pontosan tudja, hogy mi az igazság”.
A részletes szakpolitikai figyelő letöltése
Még nincs hivatalos információ arról, pontosan hány oktatási intézmény kerül valamely egyház kezébe szeptembertől. A XVIII. kerület nemrég döntött arról, hogy átadja az evangélikusoknak a szemeretelepi Pitagorasz Általános Iskolát és a Hunyadi Mátyás Gimnáziumot. Zsombó önkormányzata is átadta a Kós Károly iskolát a katolikus egyháznak - a polgármester úgy magyarázta a döntést: az erkölcsi nevelés fejlesztése miatt van szükség a fenntartóváltásra. Tata szeptembertől három oktatási intézményét - egy óvodát és két általános iskolát - adja át a katolikus egyháznak, egy további óvodát pedig a reformátusoknak. Az egyházaknak való iskolaátadások listája korántsem teljes; Miskolcon, Szolnokon, Pécsett, Gyöngyösön, Orosházán, Békésen, Nagyhalászon, Bátonyterenyén, Kömlődön, Mátészalkán, Szankon, Fülöpházán, Kamuton, Pusztaföldváron, Mezőhegyesen, Battonyán, Tiszaburán, Bagon, Mezőcsáton, Somogysárdon, Mezőberényben, Tiszavasváriban, Kübekházán, Tiszaszigeten, Újszentivánon, Magyarcsanádon, valamint Rakacán szintén ilyen szándékok kerültek nyilvánosságra.
Az MSZP szerint különösen feszültté teheti az önkormányzati oktatási intézmények átadását az egyházaknak a jövő héten elfogadandó egyházi törvényjavaslat egyik paragrafusa, valamint az új közoktatási törvény egy bekezdése. Előbbi kimondja, hogy az egyházi intézmények világnézeti szempontból elkötelezettek, utóbbi pedig a világnézetileg semleges oktatást veti el. Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint "a világi oktatást választók másodrangú állampolgárokká válhatnak" azáltal, hogy kevesebb normatív támogatást kapnak utánuk az iskolafenntartók.
A meghirdetett 152 ezer férőhelyből 56 ezer üresen maradt a középfokú beiskolázás általános felvételi eljárása során - az Oktatási Hivatal adatai alapján. A rendkívüli felvételi eljárásra tizenhatszor annyi hely maradt, mint ahány gyerek. A legaggasztóbb a helyzet a szakiskolákban, míg a legjobb a nyolc osztályos gimnáziumokban.
Jó hír! Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a fővédnöke a XII. Kárpát-medencei Rovásírásverseny és Műveltségi Találkozó döntőjének "Sok mulasztás, megtévesztés, aljasság felróható a Kádár-kornak, ám azt csak a magyar nyelv és irodalom szerelmesei tudják igazán, micsoda elhallgatások és hamisságok mételyezték a bölcsészkaron az akkori oktatást." "Ezek egyike az, hogy a székely-magyar rovásírásról a hivatalos egyetemi oktatás többnyire mélyen hallgatott, mintha ilyen nem is létezne, vagy ha mégis, csak számadó juhászok rovogatták így bicskájukkal a botjukra a birkák számát" - fogalmazott a rovásírókhoz szóló köszöntőjében.


