Én már észrevettem, hogy itt mindnyájunkkal olyan hangon és olyan hangsúllyal beszélnek, mintha a világ hülyéi lennénk, kétbalkezes, ügyefogyott, bamba tökfilkók. Az idézet Ottlik Iskola a határon című művéből származik.
Hát persze régen minden jobb volt! Egyszerű, mint egy Szabolcska Mihály-strófa, tiszta, mint a falvédő a képzelt falusi konyhában.
Be jó volt istenem, a tanár bácsi is, ahogy a körmöst adta.
De még jobb volt, hogy nemcsak a körmöst adta, hanem a tudást is. Fekete pad, élire vasalt formaruha, tanárnak pulpitus, gyereknek kuss.
Mert a világ is milyen jó volt és egyszerű, mint az egyszeregy! Háromszor három az kilenc, négyszer öt az húsz. És egyszeregy az etika is: amit a katekizmus ír. Később, amit a pártbizottság.
Megneveljük őket, szépen, egyszerűen, a tanárautomata beletölti a kis gyermekautomatába, amit gondolni kell, aztán vagy tudja, vagy körmös.
Miért akarnánk a gyereket valójában megtanítani bármire is? A világra? Nyitottságra? Kíváncsiságra? Önismeretre? Sikeres közös feladatvégzésekre? Hogy fedezze fel mit szeret és azt csinálja jól? Hogy szeresse magát? Fityfirity!