Szócska Miklós szerint két külön dolog, hogy milyen gyorsan javul a helyzet az egészségügyben, illetve milyen sebességgel dolgoznak – az államtitkár terveiről sokat megtudhattunk a héten.
>>>
Tankötelezettségi korhatár, forráshiány az állami-önkormányzati iskolákban, plusz egymilliárd az egyházi iskoláknak – a hét fontosabb témái az oktatáspolitikában.
>>>
A hét legtöbb vitáját a tankötelezettség korhatárának 15 évre leszállítása váltotta ki – a legtöbb problémát pedig az elégtelen finanszírozás okozta.
>>>
Továbbra sem tudni, ki viseli a gyógyszerkassza megszorításának terhét, az viszont egyre biztosabb, hogy nem lesz forrás az egészségügyi dolgozók béremelésére – sőt, a héten is elvontak százmillió forintot a mentőktől.
>>>Az jó, ha egy civil egyesület úgy dönt, energiáit a gyermekek nevelésére fordítja. Valahai pedagógusként, oktatási szakemberként és gyakorló apaként is végtelen megbecsüléssel gondolok arra, aki ide csoportosítja szellemi és anyagi erőforrásait.
>>>

